Hulladékgazdálkodás

A REGISZTRÁCIÓS IDŐSZAK NEM AKTÍV!

2018. MÁJUS 30.

Hulladékgazdálkodási projektjeink tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. §-ban meghatározott értékhatárt el nem érő, illetve a törvény hatálya alá nem tartozó hulladékgazdálkodási beruházásokhoz kapcsolódó informatikai feladatok – RFID chipazonosító és adatgyűjtő rendszer hulladékgyűjtő járművekre és/vagy nagyfelbontású hulladékgyűjtő jármű flottakövető rendszer – beszerzésére teljesítésre képes, szakmailag megbízható, megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező cégeket keresünk közbeszerzési és/vagy beszerzési eljárásokban való részvételre. Az alábbi felületen kínálunk lehetőséget, lehetőség szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozások részére, hogy érdeklődésüket jelezzék felénk. Annak érdekében, hogy a későbbiekben a közbeszerzési eljárás során is felkérhetők legyenek ajánlattételre, szíveskedjenek regisztrálni az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe.

A jelentkezési lap kitöltését követően az érdeklődő vállalkozások adatait beszállítói partner adatbázisban rögzítjük, amely alapján a cégek auditálását végezzük. Az auditálást konkrét projektigényekhez igazodva végezzük el, amennyiben ehhez további információra van szükségünk, úgy az alábbi kérdőívben megadott kapcsolattartón keresztül munkatársunk felveszi Önökkel a kapcsolatot.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az auditálásról csak pozitív eredmény esetén küldünk értesítést, amely nem jelent automatikus megbízási felkérést. A szolgáltatók kiválasztására az auditált szolgáltatói adatbázisból a konkrét projektek esetén a vonatkozó törvényi- és jogszabályi előírásoknak megfelelően lebonyolított közbeszerzési/beszerzési eljárással kerül sor.

Aktuális partner auditálási határidő: 2018.06.15.

A jelentkezéseket az alábbi kérdőív kitöltésével 2018.05.30-án reggel 8.00 órától 2018.05.30-án 17.00 óráig fogadjuk

A kérdőíveket, rendszerhiba miatt a - email-címre szükséges benyújtani a megfelelő határidőben.

(Indikativ_projektlista_informatika)

 (Jelentkezesi_lap_NFP_hulladek_Flottakoveto_rendszer) 

2018. MÁRCIUS 14.

Hulladékgazdálkodási projektjeink tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. §-ban meghatározott értékhatárt el nem érő, illetve a törvény hatálya alá nem tartozó hulladékgazdálkodási beruházásokhoz kapcsolódó szemléletformálási kampánnyal kapcsolatos feladatok elvégzésére teljesítésre képes, szakmailag megbízható, megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező cégeket keresünk közbeszerzési és/vagy beszerzési eljárásokban való részvételre. Az alábbi felületen kínálunk lehetőséget, lehetőség szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozások részére, hogy érdeklődésüket jelezzék felénk.

A kérdőív kitöltését követően az érdeklődő vállalkozások adatait beszállítói partner adatbázisban rögzítjük, amely alapján a cégek auditálását végezzük. Az auditálást konkrét projektigényekhez igazodva végezzük el, amennyiben ehhez további információra van szükségünk, úgy az alábbi kérdőívben megadott kapcsolattartón keresztül munkatársunk felveszi Önökkel a kapcsolatot.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az auditálásról csak pozitív eredmény esetén küldünk értesítést, amely nem jelent automatikus megbízási felkérést. A szolgáltatók kiválasztására az auditált szolgáltatói adatbázisból a konkrét projektek esetén a vonatkozó törvényi- és jogszabályi előírásoknak megfelelően lebonyolított közbeszerzési/beszerzési eljárással kerül sor.

Aktuális partner auditálási határidő: 2018.03.21.

A jelentkezéseket az alábbi kérdőív kitöltésével 2018.03.14-én reggel 8.00 órától 17.00 óráig fogadjuk.

A kérdőíveket a - email-címre szükséges benyújtani a megfelelő határidőben.

(Indikatív projektlista 20180314)

 (Jelentkezési lap) 

2018. FEBRUÁR 15.

Felhívjuk a piaci szereplők figyelmét, hogy amennyiben részt kívánnak venni az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó, hulladékgazdálkodási projektek áru(eszköz)beszerzési feladataihoz (hulladékgyűjtő- és szállítójárművek, hulladékgyűjtő edényzetek, hulladékkezelést végző speciális célgépek), illetve azok műszaki átvételéhez kapcsolódó speciális szakértői tevékenység ellátásában, abban az esetben lehetőségük van regisztrációval is bekerülni a NFP Nonprofit Kft. beszerzési közvetlen nyilvántartásába.

Az előzetes regisztráció során a cég legfontosabb adatait (név, székhely, adószám, cégjegyzékszám) szükséges megadni a mellékelt formanyomtatvány szerint. Kérjük, hogy a kitöltött és aláírt formanyomtatványt a - email címre küldjék meg.

Tájékoztatjuk T. Jelentkezőket, hogy jelen felhívás célja egy olyan nyilvántartás létrehozása, amelyből az NFP Nonprofit Kft. beszerzési eljárásainak indításakor meghívható, vélhetően alkalmas vállalkozásokat tud meghívni, részvételre felhívni.

Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy az NFP Nonprofit Kft. nem vállal kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy adott eljárások elindulnak, illetve arra sem, hogy adott Jelentkezőt meghívja egyik vagy bármelyik beszerzési eljárásába. Jelen felhívás tehát nem minősül kötelezettségvállalásnak az NFP Nonprofit Kft. részéről.

 (letölthető word formátumban)

2018. FEBRUÁR 8.

2018. JANUÁR 29.

Felhívjuk a piaci szereplők figyelmét, hogy amennyiben részt kívánnak venni az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. §-ában meghatározott becsült értékű, hulladékgazdálkodási projektek építési beruházási (tervezés és kivitelezés) feladatainak megvalósításában, abban az esetben lehetőségük van regisztrációval is bekerülni a NFP Nonprofit Kft. beszerzési közvetlen nyilvántartásába.

Az előzetes regisztráció során a cég legfontosabb adatait (név, székhely, adószám, cégjegyzékszám) szükséges megadni a mellékelt formanyomtatvány szerint. Kérjük, hogy a kitöltött és aláírt formanyomtatványt a - email címre küldjék meg.

Tájékoztatjuk T. Jelentkezőket, hogy jelen felhívás célja egy olyan nyilvántartás létrehozása, amelyből az NFP Nonprofit Kft. beszerzési eljárásainak indításakor meghívható, vélhetően alkalmas vállalkozásokat tud meghívni, részvételre felhívni.

Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy az NFP Nonprofit Kft. nem vállal kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy adott eljárások elindulnak, illetve arra sem, hogy adott Jelentkezőt meghívja egyik vagy bármelyik beszerzési eljárásába. Jelen felhívás tehát nem minősül kötelezettségvállalásnak az NFP Nonprofit Kft. részéről.

 (letölthető word formátumban)

JÚLIUS 11.

Felhívjuk a piaci szereplők figyelmét, hogy amennyiben részt kívánnak venni az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó (KEHOP hulladékgazdálkodási beruházások/projektek) műszaki ellenőri projektelemeinek megvalósításában, abban az esetben lehetőségük van regisztrációval is bekerülni a NFP Nonprofit Kft. beszerzési közvetlen nyilvántartásába.

Az előzetes regisztráció során a cég legfontosabb adatait (név, székhely, adószám, cégjegyzékszám) szükséges megadni a mellékelt formanyomtatvány szerint. Kérjük, hogy a kitöltött és aláírt formanyomtatványt a - email címre küldjék meg.

Tájékoztatjuk T. Jelentkezőket, hogy jelen felhívás célja egy olyan nyilvántartás létrehozása, amelyből az NFP Nonprofit Kft. beszerzési eljárásainak indításakor meghívható, vélhetően alkalmas vállalkozásokat tud meghívni, részvételre felhívni.

Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy az NFP Nonprofit Kft. nem vállal kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy adott eljárások elindulnak, illetve arra sem, hogy adott Jelentkezőt meghívja egyik vagy bármelyik beszerzési eljárásába. Jelen felhívás tehát nem minősül kötelezettségvállalásnak az NFP Nonprofit Kft. részéről.

 (letölthető word formátumban)

MÁJUS 30.

Felhívjuk a piaci szereplők figyelmét, hogy amennyiben részt kívánnak venni az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó (KEHOP hulladékgazdálkodási beruházások/projektek) előkészítésében és megvalósításában, továbbá egyéb beszerzési igény teljesítésében, abban az esetben lehetőségük van regisztrációval is bekerülni a NFP Nonprofit Kft. beszerzési közvetlen nyilvántartásába.