Adománygyűjtés

NFP: semmiképp sem maradtunk volna ki 

 

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda munkatársai jelentős mennyiségű tartós élelmiszerrel, édességekkel és gyermekjátokokkal vettek részt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésében, amelynek nyomán az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével sok rászorulónak lehet szebb a Karácsony az összegyűlt 11 millió forint pénzadomány és az élelmiszercsomagok révén.

 

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda munkatársai egy emberként csatlakoztak a minisztérium kezdeményezéséhez. Miután ismerjük a segélyszervezetet és tevékenységét, nem volt kérdés a csatlakozás – mondta el a programiroda adományainak csomagolásakor Nagypál Sándor ügyvezető igazgató. A gyűjtésben, az ajándékvásárlásban és a csomagolásában minden kolléga részt vett, ez olyan közös megmozdulás volt, amely bennünket is összekovácsolt, ez nekünk is ajándék. Biztos vagyok benne, hogy ez jót tesz mindennapi munkakapcsolatainknak is – tette hozzá az ügyvezető igazgató. 

 

Az NFP munkatársaitól a gyerekek tucatnyi színezőt, rajzeszközt, számos társas-, memória- és kirakójátékot, gyönygyfűzőt és kisautót kaptak.  Az ajándékozók az ünnepi asztalokra és a karácsonyfákra is gondolva szaloncukrot, bonbont és különböző édességeket is küldtek a rászorulóknak, amit közel egy mázsa tartós élelmiszerrel – liszt, cukor, tészták, rizs, konzervek és pudingpor – egészítettek ki.  Amikor minden elkészült, a tárgyaló asztalán egy tucat nagy doboz és számtalan kisebb ajándék sorakozott, várta az elszállítást.

 

Az ünnepi hangulatot nem csak a tartalommal, de a formával is igyekeztek megidézni: az ajándékokat az iroda munkatársai közösen, színes karácsonyi csomagolásban készítették elő az átadásra, hogy ezzel is kifejezzék gondoskodásukat, szolidaritásukat.  

 

A tárca és a résztvevő háttérintézmények összefogásával összegyűlt, összesen 11 millió forintot, valamint a ruha, a több száz doboztartót kitevő élelmiszer, játék- és ruhanemű-adományokat december 16-án, ünnepélyes keretek között adta át az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Az eseményen beszédet mondott dr. Boros Anita, a vagyonpolitikáért felelős államtitkár feladatait is ellátó, vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár is. 

 

 NFM Sajtóközleménye