KÖFOP

A REGISZTRÁCIÓS IDŐSZAK NEM AKTÍV!

 2018. AUGUSZTUS 1.

 

Tisztelt Érdeklődő!

 

Az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó „Integrált Közcélú Víziközmű Adatbázis” című, KÖFOP-2.3.6-VEKOP-16-2017-00002 azonosító számú projektben (továbbiakban: Projekt) felmerülő marketing és kommunikációs feladatok elvégzésére teljesítésre képes, szakmailag megbízható, megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező cégeket keresünk közbeszerzési és/vagy beszerzési eljárásokban való részvételre. Az alábbi felületen kínálunk lehetőséget, lehetőség szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozások részére, hogy érdeklődésüket jelezzék felénk. Annak érdekében, hogy a későbbiekben a közbeszerzési eljárás során is felkérhetők legyenek ajánlattételre, szíveskedjenek regisztrálni az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe.

A jelentkezési lap kitöltését követően az érdeklődő kigazdasági szereplők adatait szolgáltatói adatbázisban rögzítjük, amely alapján a cégek auditálását végezzük. Az auditálást konkrét projektigényekhez igazodva végezzük el, amennyiben ehhez további információra van szükségünk, úgy az alábbi jelentkezési lapon megadott kapcsolattartón keresztül munkatársunk felveszi Önökkel a kapcsolatot.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az auditálásról csak pozitív eredmény esetén küldünk értesítést, amely nem jelent automatikus megbízási felkérést. A szolgáltatók kiválasztására az auditált szolgáltatói adatbázisból a konkrét projektek esetén a vonatkozó törvényi és jogszabályi előírásoknak megfelelően lebonyolított közbeszerzési/beszerzési eljárással kerül sor.

Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy az NFP Nonprofit Kft. nem vállal kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy adott eljárások elindulnak, illetve arra sem, hogy adott Jelentkezőt meghívja egyik, vagy bármelyik beszerzési eljárásába. Jelen felhívás tehát nem minősül kötelezettségvállalásnak az NFP Nonprofit Kft. részéről.

Aktuális partner auditálási határidő: 2018. augusztus 7.

A jelentkezéseket az alábbi jelentkezési lap kitöltésével 2018. augusztus 1. napján 8.00 órától 17.00 óráig fogadjuk.

A jelentkezési lapot cégszerűen aláírt formában elektronikus úton az IKVA.beszerzes@nfp.hu email-címre szükséges benyújtani a fent megjelölt határidőn belül.

 

Feladat rövid leírása:

A Projekt keretében felmerülő marketing és kommunikációs feladatok célja, hogy az IKVA rendszerrel kapcsolatos szakmai információk közvetlenül jussanak el a rendszer majdani felhasználóihoz (érintett szaktárcák, szakmai szervezetek, hivatalok, önkormányzatok, víziközmű-szolgáltatók stb.). Ennek érdekében a marketing és kommunikációs tevékenység keretében az alábbi feladatok megvalósítása szükséges:

- 8 db konferencia szervezése és lebonyolítása

- A konferenciák tervezett helyszínei betűrendben a következők:

- Békéscsaba, Budapest, Kazincbarcika, Pécs, Siófok, Szolnok, Tatabánya, Vác

- 6 db szakmai workshop szervezése és lebonyolítása

- A workshopok tervezett helyszínei betűrendben a következők: Békéscsaba, Budapest, Pécs, Siófok, Szolnok, Vác

- Sajtóközlemény összeállítása és kiküldése a rendezvényeket követően országos általános és szakmai médialistára

- E-learning anyag készítése és közzététele

- A rendezvényeket támogató egyéb kommunikációs eszközök előállítása 

    - Szóróanyag összeállítása

    - Ajándéktárgyak, reklámtárgyak

    - Roll-up

    - Molinó

    - Szakértői rendelkezésre állás a rendezvényeket követő 3 munkanapon (telefonos, online), 2 konzultációs óra/munkanap időkeretben – 8 alkalom;

     - Utánkövetés: programértékelő online kérdőív összeállítása és kiküldése a résztvevők számára; kiértékelés – 8 alkalom.

- Összesítő jegyzőkönyv készítése az elvégzett marketingkommunikációs tevékenységekről

 

A marketing és kommunikációs tevékenységek megvalósítása során a Projekt Felhívásában rögzített feltételekkel összhangban szükséges eljárni, különös tekintettel a horizontális szempontok betartására. A feladatok teljesítése során a „zöld iroda” elveit szükséges alkalmazni.

A kommunikációs feladatok teljesítésekor a hatályban lévő Széchenyi 2020 Kedvezményezetti Arculati Kézikönyvben foglaltakkal összhangban szükséges eljárni, az arculati elemeket az ott meghatározottak szerint kell alkalmazni.

Megvalósítás határideje: 

a Projekt hatályos Támogatási Szerződésében rögzített Projekt fizikai befejezés időpontja, mely határidő jelenleg 2018. december 31.

  

  Jelentkezési_lap_IKVA_Marketing_20180730.docx 

 

2018. MÁJUS 30.

 

Tisztelt Érdeklődő!

 

Az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó „Integrált Közcélú Víziközmű Adatbázis” című, KÖFOP-2.3.6-VEKOP-16-2017-00002 azonosító számú projektben (továbbiakban: Projekt) érintett Jó Állam Projekt Mutatók megvalósulásának támogatása kapcsán felmerülő feladatok elvégzésére teljesítésre képes, szakmailag megbízható, megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező cégeket keresünk közbeszerzési és/vagy beszerzési eljárásokban való részvételre. Az alábbi felületen kínálunk lehetőséget, lehetőség szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozások részére, hogy érdeklődésüket jelezzék felénk. Annak érdekében, hogy a későbbiekben a közbeszerzési eljárás során is felkérhetők legyenek ajánlattételre, szíveskedjenek regisztrálni az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe.

 

A jelentkezési lap kitöltését követően az érdeklődő kigazdasági szereplők adatait szolgáltatói adatbázisban rögzítjük, amely alapján a cégek auditálását végezzük. Az auditálást konkrét projektigényekhez igazodva végezzük el, amennyiben ehhez további információra van szükségünk, úgy az alábbi jelentkezési lapon megadott kapcsolattartón keresztül munkatársunk felveszi Önökkel a kapcsolatot.

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy az auditálásról csak pozitív eredmény esetén küldünk értesítést, amely nem jelent automatikus megbízási felkérést. A szolgáltatók kiválasztására az auditált szolgáltatói adatbázisból a konkrét projektek esetén a vonatkozó törvényi és jogszabályi előírásoknak megfelelően lebonyolított közbeszerzési/beszerzési eljárással kerül sor.

 

Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy az NFP Nonprofit Kft. nem vállal kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy adott eljárások elindulnak, illetve arra sem, hogy adott Jelentkezőt meghívja egyik, vagy bármelyik beszerzési eljárásába. Jelen felhívás tehát nem minősül kötelezettségvállalásnak az NFP Nonprofit Kft. részéről.

 

Aktuális partner auditálási határidő: 2018. június 5.

A jelentkezéseket az alábbi jelentkezési lap kitöltésével 2018. május 30. napján 8.00 órától 17.00 óráig fogadjuk.

A jelentkezési lapot cégszerűen aláírt formában elektronikus úton, rendszerhiba miatt a - email-címre szükséges benyújtani a fent megjelölt határidőn belül.

 

Feladat rövid leírása:

A magyar állam újjászervezésének központi célkitűzése a Jó Állam megteremtése, melynek keretében a Jó Állam megvalósításához fűződő fejlesztési programoknak saját értékelési keretrendszere alakult ki. A Jó Állam Kutatóműhely 2014-ben készítette el a „Jó Állam mérhetősége” című teljesítményértékelési módszertani dokumentumot, mely különböző hatásterületenként Jó Állam Mutatókat tartalmaz, illetve módszertani alapja a Jó Állam Jelentés rendszeres kiadásának. 

 

Minden KÖFOP projekt esetében kötelező elvárás a projekt és a Jó Állam Jelentésben található Jó Állam Mutatók közötti kapcsolat meghatározása. Az IKVA kapcsán a hivatkozott követelménynek megfelelően meghatározásra került Jó Állam Mutatókhoz való hozzájárulást kellett vállalni. A Projekt előkészítése és megvalósítása során Társaságunk szorosan együttműködött a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (továbbiakban: NKE) a Projekthez kapcsolódó Jó Állam Mutatók pontosításának, valamint projekt specifikus újradefiniálása céljából.  A Projekt szakmai megvalósítása során a Projekt műszaki-szakmai tartalmához megfelelően kiválasztásra kerültek olyan Jó Állam Projekt Mutatók (továbbiakban: JÁPM), amelyek esetében megfelelően igazolható, hogy logikai úton kapcsolódnak valamely Jó Állam Mutatóhoz. 

 

Az NKE-vel folytatott egyeztetések során a „Hatékony Közigazgatás Hatásterületen” az alábbi 4 db, Jó Állam Mutatóhoz járul hozzá az IKVA:

 

Jó Állam Mutató megnevezése

Mutató kódja

Jó Állam Mutató 1

A kompetencia alapú szakmai továbbképzésekben eltöltött órák száma

H.3.2.3.

Jó Állam Mutató 2

Elégedettség az adminisztratív terhek mértékével

H.5.3.

Jó Állam Mutató 3

Az adott szolgáltatás fejlettségi/érettségi szintje

H.1.3.1.

Jó Állam Mutató 4

Elégedettség az erőforrások hatékonyságával

H.5.4.

 

<

A Projekt kertében történt módszertanfejlesztés során a Jó Állam Mutatókhoz kapcsolódóan az alábbi Jó Állam Projekt Mutatók kerültek meghatározásra és jóváhagyásra.

 

 

Jó Állam Projekt Mutató megnevezése

Jó Állam Projekt Mutató 1

Az IKVA működtetését, használatát bemutató képzésen szerzett

tudás hasznosíthatósága

Jó Állam Projekt Mutató 2

Az IKVA rendszeren keresztül megvalósuló adatszolgáltatásifolyamat megítélése

Jó Állam Projekt Mutató 3

Az IKVA rendszerből lekért standard riportok száma

Jó Állam Projekt Mutató 4

A víziközmű-ágazat hatósági és minisztériumi döntéselőkészítő tevékenységének támogatása az IKVA rendszeren keresztül

 

A kiválasztásra kerülő szervezet feladata a „Integrált Közcélú Víziközmű Adatbázis ” című, KÖFOP-2.3.6-VEKOP-16-2017-00002 azonosítószámú projekt megvalósításával összefüggésben a Projekt keretében vállalt Jó Állam Projekt Mutatóinak megvalósításának, teljesítésének szakértői támogatása, valamint a kapcsolódó dokumentumok előállítása.

 

Az 1., 2., 3. számú JÁPM kapcsán a záró mérésekhez kapcsolódó mérőeszközök meghatározása, kidolgozása, a mérési módszertanok kidolgozása, a mérőeszköz-bemutatások elkészítése. A 4. sz. JÁPM kapcsán a bázisméréshez kapcsolódó mérőeszköz meghatározása, kidolgozása, a mérési módszertan kidolgozása, a mérőeszköz-bemutatás elkészítése, a bázismérés lefolytatása, a mérési eredmények elemzése, arról hatástanulmány készítése és problématérkép felállítása. Feladat továbbá a JÁPM-ek megvalósítása érdekében teljeskörű szakértői támogatás nyújtása a Projekt megvalósítása alatt, egészen a Projekt pénzügyi zárásáig. Projekt fizikai zárása a hatályos Támogatási Szerződés alapján: 2018.12.31.

  

  (Jelentkezési_lap_IKVA_JAPM_20180529)

 

2017. JÚLIUS 24.

 

Felhívjuk a piaci szereplők figyelmét, hogy amennyiben részt kívánnak venni az NFP Nonprofit Kft. hatáskörébe tartozó IKVA Integrált Közcélú Víziközmű Adatbázis című projektek minőségbiztosítói feladatainak ellátásában, úgy lehetőségük van regisztrációval közvetlenül bekerülni a NFP Nonprofit Kft. beszerzési nyilvántartásába.

 

Az előzetes regisztráció során a Jelentkező legfontosabb adatait (név, székhely, adószám, cégjegyzékszám) szükséges megadni a mellékelt formanyomtatvány szerint. Kérjük, hogy a kitöltött és aláírt formanyomtatványt az IKVA.beszerzes@nfp.hu email címre küldjék meg.

 

Tájékoztatjuk T. Jelentkezőket, hogy jelen felhívás célja egy olyan nyilvántartás létrehozása, amelyből az NFP Nonprofit Kft. beszerzési eljárásainak indításakor meghívható, vélhetően alkalmas vállalkozásokat tud meghívni, részvételre felhívni.

 

Felhívjuk azonban figyelmüket, hogy az NFP Nonprofit Kft. nem vállal kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy adott eljárások elindulnak, illetve arra sem, hogy adott Jelentkezőt meghívja egyik vagy bármelyik beszerzési eljárásába.

Jelen felhívás tehát nem minősül kötelezettségvállalásnak az NFP Nonprofit Kft. részéről.

 

 (letölthető word formátumban)